Márti és férje időt tölthetett kettesben, a kis Tamás pedig szerelembe esett.
Holló Mártának igazi családi vakációban volt része! A műsorvezető nyara ugyanis részben rokonlátogatással telt, de a pihenésre is volt ideje. Főleg úgy, hogy Görögországba a teljes família együtt utazott. Ennek kiélvezték minden előnyét, hiszen ilyenkor a nagyszülőknek bőven van idejük babázni.
– Arról szól nálunk a nyaralás, hogy együtt legyünk, és sokat tudjunk játszani, meg a nagyszülők is kiélvezzék az unokák közelségét. Mi a férjemmel pedig egy picit levegőhöz jutunk ilyenkor, és tudjunk vacsorázni vagy sétálni.
A család így legalább annyit gyönyörködhetett az öt hónapos Grétában, amennyit csak akart. A babának ez volt az első nyaralása, de ez egyáltalán nem okozott gondot Mártiéknak.
– Nagyon szereti ő is, hogy velünk van. Nagyon jó baba volt, nem volt vele az égvilágon semmi gondunk, tehát nagyon jól éreztük magunkat. Szerette egy kicsit a vizet, ő is kipróbálta, és imádta, hogy körülötte forog a világ.
Tamás, a nagyfiú mindenhol feltalálta magát. A nyaralás pedig biztosan emlékezetes lesz neki, hiszen új felfedeznivaló várta minden nap. A két és fél éves kislegény belevaló pasi, hiszen már a lányok iránt is elkezdett érdeklődni. Tamás egy kicsit féltékeny kishúgára, ami teljesen természetes, de a szülők odafigyelnek arra, hogy egyformán bánjanak gyermekeikkel. A kisfiú pedig élvezi, hogyha segíthet kistestvére körül.
Mártiéknál tehát nagy az összhang. Tamás pedig pár év múlva a nyaraláson nem csak a szomszéd lányokra, hanem húgocskájára is figyelhet! Akkor pedig már Gréta vakációs történeteit is hallgathatjuk! |